2023. április 23., vasárnap

Várna

Várna

2023. április 17-22.

 Ápr. 17. Hétfő

Hétfőn reggel 6-kor indultunk Csongrádról. Fél 8 után értünk fel Pestre, 8.15-kor indult a Flixbus Bécsbe, a reptérre, fél 12-kor már oda is értünk. A biztonsági ellenőrzés után körülnéztünk a reptéren, aztán megkerestük a kapunkat (D21) és 13.05-kor felszálltunk. Bár Ryanair-rel repültünk, de a gépünk a Ryanair-csoporthoz tartozó Lauda Air társasághoz tartozott. Két órás repülés után ottani idő szerint négykor szálltunk le Várnában,  a fogadó szülők kijöttek a diákokért a repülőtérre. 

Várna Bulgária harmadik legnagyobb városa (kb. 350.000 lakossal), híres tengerparti üdülőhely (homokos partja 20 km hosszú) és forgalmas kikötő a Fekete-tenger partján, kereskedelmi és kulturális központ. Európa egyik legrégebbi városa, története az i. e. 5. évezredre nyúlik vissza. Az i. e. 6. században virágzó görög gyarmatváros volt, (i. e. 570-ben a milétosziak kereskedelmi lerakataként jött létre), majd meghódították a rómaiak. A 8. században Bulgária része lett, majd 1393-ban török kézre került. 1444-ben itt zajlott le az I. Ulászló magyar-lengyel király és Hunyadi János hadainak vereségével és a király halálával végződő várnai csata. (Hunyadinak szobra, Ulászlónak pedig emlékmauzóleuma van a városban!)

Csoportkép a reptéren



Megérkeztünk Várnába!

Ápr. 18. Kedd

Reggel 9.30-kor kezdődött a program. A Geo Milevről elnevezett iskolában fogadtak bennünket a bolgár diákok és tanárok. A terem előtt népviseletbe öltözött diákok vártak bennünket foszlós kaláccsal, amit egy kis tálkában kínált fűszerkeverékbe kellett mártani.



Először az iskola igazgatója üdvözölte a program résztvevőit, majd koncerttel kedveskedtek nekünk, az iskola diákjaiból álló énekkar minden résztvevő ország egy-egy jellemző dalát adta elő. A magyar dalok közül természetesen a Tavaszi szél címűt választották, meglepően jó kiejtéssel adták elő.










A tanárokkal körbejártuk az iskolát, megnéztük a szépen kidíszített folyosókat, a tornatermet, a laboratóriumot, bementünk egy grafika órára, ahol a diákok bemutatták az általuk készített plakátokat, és az iskola logóját, amit szintén ők terveztek. 

















Ezalatt a diákok különböző játékok segítségével ismerkedtek egymással és a helyi diákokkal.












Ezután az ebéd következett. Az iskola orosz termében terített asztal várt bennünket. A diákok és szüleik különböző bolgár specialitásokat készítettek nekünk, volt itt muszaka, töltött káposzta, grillezett húsok, saláták, sós és édes sütemények, foszlós kalács. Alig tudtunk választani a rengeteg finomság közül! Mivel náluk nemrég volt húsvét, egy bolgár szokás keretében a tojásharcot is kipróbálhattuk.














Az öt résztvevő ország zászlója





Ebéd után folytatódott a program, előadást hallgattunk a matematika, a fizika és a zene kapcsolatáról, a hangokról és a ritmusról.



















Az utolsó program pedig hangszerkészítés volt, kartonból különböző hanszereket vágtunk és ragasztottunk.







Ápr. 19. Szerda

Szerdán délelőtt először kipróbáltunk egy applikációt, amely különböző effekteket ad az emberi hanghoz. Fel kellett olvasni egy-egy szöveget, majd a felvett hanghoz különböző háttereket választani (pl. katedrális vagy állatok hangja). Nagyon mulatságos felvételek születtek!






Ezután egy előadást hallgattunk a delfinekről, arról, hogy hogyan kommunikálnak a víz alatt.



Hogy mindezt a gyakorlatban is megtapasztaljuk, elmentünk Várna delfináriumába, amely 1984-ben épült, és akkor a világ legnagyobb delfináriuma volt! Fantasztikus show-t láthattunk, a delfinek labdáztak, bukfenceztek előttünk, miközben jutalomfalatokat kaptak a segítőktől.























Ebéd után megnéztük a várost. A diákok csoportokban fedezték fel a városközpont látnivalóit, miközben különböző feladatokat oldottak meg, és sok információt megtudtak a legfontosabb épületekről. Ezalatt a tanároknak Stella mutatta meg a várost, végigsétáltunk a főutcán, mesélt a város történetéről és az épületekről.























A Szűz Mária Mennybemenetele Katedrális épülete következett. Részletes leírás és több kép ebben a blogban.




Ezután megnéztük a Régészeti Múzeumot. Részletes leírás és több kép ebben a blogban.








Április 20.
Csütörtökön reggel az iskolában folytatódott a program, hagyományos bolgár népi hangszerekkel ismerkedtünk meg. Először a bolgár diákok prezentációját hallgattuk meg egy-egy hangszerről, majd zeneiskolás diákok mutatták be a gyakorlatban is, hogyan szólnak ezek a hangszerek, pl. a kaval vagy a  gudulka.
 




















Ezután újabb óra következett, ezúttal a zene ritmusa és a matematika kapcsolatáról hallhattunk egy előadást az iskola zenetanára és matematikatanára előadásában. Ezután többféle foglalkozáson vehettünk részt, a diákok váltott csoportokban dolgoztak, hogy mindenki többféle tevékenységet kipróbálhasson. Egy dalt adtak elő a színpadon, majd a barduche nevű, bolgár népi hangszert díszítették ki festéssel.






























A nap végén bolgár néptáncot tanultunk. Először az Elbetitsa nevű táncsoport bemutatóját néztük meg, majd megtanultunk néhány lépést is, és együtt táncoltunk velük, miközben a lányok felpróbálhatták a helyi népviseletet, és két fakanál segítségével verték a ritmust. (A tánccsoport vezetője, Vanek, korábban az iskola tanulója volt.)







































Ápr. 21.
Péntek reggel 9-kor Balcsikba indultunk, ebbe a Fekete-tenger partján fekvő üdülővárosba, amelyet Fehér városnak is neveznek, egyrészt fehér kőből épült házai, másrészt a tengerpart fehér sziklái miatt. Már az ókorban is lakott volt, görögök alapították, majd éltek itt törökök is. Először az 1955-ben létesített botanikus kertet látogattuk meg, ahol az angol nyelvű idegenvezetőtől rengeteg érdekes információt tudtunk meg. A kertben egyébként 2000 különböző növényfaj él, 65.000 m² területen.

A bejáratnál színpompás tulipánok fogadtak bennünket, rengeteg különböző színben és formában. A nemrég elállt eső miatt néhány virágszirmon esőcseppek csillogtak, újabb fotótémát szolgáltatva. Az idegenvezető megmutatta azt a két tulipánt, amelyek talán nem olyan szépek és tökéletesek, mint a többi, de ezek az egyetlenek, amelyek természetesek, vagyis nem a különböző fajták keresztezéséből születtek. A kert egyébként a szófiai egyetemé, csak egy része látogatható, a többi részen tudományos munka folyik.
Úton Várnából Balcsikba



A botanikus kert bejárata

Háttérben a tenger!
















Ezek a természetes tulipánok!







Csenge a tulipánok között


Kápolna


Üvegház































Borkóstoló









































Mivel Balcsik 1913 és 1940 között Romániához tartozott, nem meglepő, hogy legfőbb nevezetességét, a királyi palotát Mária, román királyné építtette nyári kastélyként. 


A királyi palota  a partról nézve





















A palota megtekintése után lementünk a tengerpartra, megebédeltünk (aki akart, a Corona étteremben rendelhetett magának), majd visszamentünk a buszhoz és visszautaztunk Várnába.

































Ezután már csak a projekt lezárása maradt hátra, először egy Kahoot!-játék segítségével felidéztük, mit tanultunk a héten, majd kiosztották a certifikátokat és elbúcsúztunk egymástól. A diákok még hazamentek a családokhoz, befejezték a csomagolást, aztán 3/4 9-kor találkoztunk a buszállomáson. 

























21.05-kor indult a (mini)buszunk Bukarestbe. Közben többször megálltunk, így kinyújtóztathattuk lábainkat. 






Ápr. 22.
Hajnali 1.45-kor értünk Bukarestbe (jóval korábban, mint ahogy a menetrendben írták, valószínűleg több várakozással számoltak a bolgár-román határon), itt vártunk másfél órát, majd 3.45-kor indultunk el egy másik busszal Budapestre. Romániában is megálltunk jó párszor, délután négykor indultunk el Aradról, ez volt az utolsó hivatalos megálló Budapest előtt. A határon sajnos nagyon sokat álltunk, de így is hét körül érkeztünk a Petőfiszállás pihenőre, ahol kiszálltunk és egy minibusszal hazajöttünk Csongrádra. Pontosan este 20.05-kor fordultunk be a Mozi menza elé, vagyis (az időeltolódás miatt) éppen 24 órát utaztunk egyfolytában!

A bolgár-román határ



Bukarest éjjel


A buszunk

A busz egyébként Bordeaux-ba megy



Napfelkelte a buszból



























Déva vára








Erasmus Days 2023

  Erasmus Days 1. 2023. 10.11.   12A osztály:   Vida Luca tartott előadást német nyelven a csoportnak Belgiumról. 2. 2023. 10. 12....